Koncert rendelése

ELÉRHETŐSÉGEK:

Szabó Leslie megrendelhető produkciói:


Leslie egyelőre csak szóló fellépéseket vállal, ezek összetétele viszont tematikák szerint (pl. Borfesztivál, Sörfesztivál, Advent, stb.) változó.


A műsor összetétele:

Repertoárjában előszeretettel csendülnek fel a saját szerzeményei mellett másoknak írt szövegű slágerek (pl. Trambulin, Feketén a hófehér – Roy és Ádám, Piszkos tánc – Szekeres Adrien, Swing – Group’n’Swing, stb.), illetve néhány örök közönségkedvenc is (pl. Dont worry be happy – Bobby McFerrin, Cancion Del Mariachi - Desperado filmzene).


Leslie műsorának technikai hátteréről:

Leslie a fellépéseihez, a minden esetben élő gitár/gitárok és ének mellett egyedi technikát is használ (ld. Szabó Leslie technika fotó). A különböző effektek mellett sokszor vokálgép segítségét is igénybe veszi, mellyel bár egyedül van, mégis négy szólamban tud élőben énekelni, illetve zenekíséreteket is használ a looper pedáljáról, melyet az előadása közben – gyakran már az egy szál gitárral elkezdett dal játszása közben – lábbal vezérel. Ezek által egy igen egyedi előadás az övé, mely egyszerre egy szál gitáros és közben zenekíséretes fél playback produkció is egyben.


A műsor stílusáról:

Leslie műsorának céljául a szórakoztatáson kívül azt is kitűzte, hogy megismertesse az emberekkel ezerszínű dalszerző énjét, hiszen saját szerzeményei is több zenei stílusban íródtak, illetve számos magyar slágerhez van köze dalszerzőként, vagy szövegíróként, vagy mindkettőként. Évszakokhoz és egyéb tematikákhoz alakított műsoraiban a következő zenei stílusok szerepelnek: Pop, rock, ballada, reagge, ska, funky, jazz, majdnem mulatós, swing, blues, country, hip-hop, cha-cha-cha, disco, táncdal stb.


Leslie szerzői sokszínűségéről:

Az előző zenei stílus felsorolásból is látszik, Leslie nem csak egy műfajban érzi otthon magát. A saját generációja azon előadóin kívül, akiknek teljes dalokat, vagy csak dalszövegeket írt (a teljesség igénye nélkül: Roy & Ádám, Szekeres Adrien, Éliás Gyula, Emilio, Weisz Viktor, Bokor Marianna, Vadkerti Imre, stb.), ezen kívül olyan idősebb neves zenészekkel sem véletlenül dolgozott együtt, mint például: Charlie, László Attila, Bródy János, Vikidál Gyula, Tolcsvay Béla, Török Ádám, Dinnyés József, Tátrai Tibor stb.

Videoklipek:

Lesz minden (Last Christmas)

Utazás

Pokoli út (Road to hell)