Születésnapi buli

Az élmény, így, egy hét elteltével is még mindig feldolgozás alatt van...

Már délelőtt több, mint 500 jókívánság üzenetet kaptam.
Ennek ellenére nem volt bennem különösebb izgalom, várakozás a nappal kapcsolatban, csak szerettem volna egy klassz összejövetelt, ami hittem, hogy sikerülni is fog.
Több, mint fél éve tudtam, hogy ezen a helyen fogunk bulizni (már akkor lefoglaltam) és már előre örültem annak is, hogy egy csomó olyan ismerősömnek megmutathatom majd ezt a remek hangulatú kis rockabilly klubot, akik még biztosan nem jártak ott soha.
Persze az is várható volt, hogy sokan szinte "hazalátogatnak" majd .
Aki ott volt, szerintem mind tudja, hogy nem magamat akartam ünnepeltetni, hanem az volt az elsődleges szempont, hogy barátokat, kollégákat, jó embereket összegyűjtve legyen egy remek hangulatú együttlét, aminek megvalósításához való igaz, hogy jól jött az 50-ik születésnapom apropója.
Mondtam én, hogy az 50-es jubileum egyfajta misztikummal bír... ?
Nagyon sokan jöttek el, időt, távolságot, másnapot nem sajnálva.
Sajnos többekkel alig sikerült pár szónál többet váltanom, de a jelenlétével mindenki hatalmas örömöt okozott nekem.
Persze jól estek az ajándékok is, de a legnagyobb ajándék az a szeretet volt, amit így koncentráltan kapva elképesztő élmény érezni!
Felejthetetlen estét kaptam, KÖSZÖNÖM!!!

A klubnak is tartozom egy nagy köszönettel...
Hiába a régi ismeretség, voltak azért bizonyos szabályok, amik előre le voltak fektetve:
1. Hétköznap elvileg éjfélig vannak nyitva, de rendezvény esetén (mint ekkor is) ez 2-ig kitolható.
2. Az élőzene 23 óráig mehet a színpadon.

Ezt a kettőt előre leszögezték, hogy be kell tartani.

Az Amigo egyik tulaja, Dodi, hajnali negyed háromkor mosolyogva átkarolta a vállamat és így szólt:
-" Lesliekém, mindenki aranyos, meg klassz a buli, de azért a színpadon most már abba kéne hagyni a zenélést!"-
?
11 óra helyett negyed 3-kor!
Élből megdőlt a nyitva tartás is (természetesen már csak a bent lévőknek, zártkörűen).
A távozásunk pontos idejére nem emlékszem (neeeem, nem a whiskey-k miatt!!! ?), de azt tudom, hogy mire mindent el és fel, majd bepakoltunk a kocsiba, itthon ki és át a lakásba, aztán még kiugrottunk a közértbe, végül 9 óra lett, mire lefeküdtünk.

A nagy pörgésben szerencsére nem volt időm annyit koccintani, amennyien szerettek volna velem, így valójában elég józanul sikerült átmulatnom ezt a fantasztikus estét.
De ha bármikor is esetleges alkohol mámorra vágynék, azt hiszem évekre el lettem látva munícióval...
Hála a sok ajándék italnak.
Ha nem lennék ennyire elhivatott a zene iránt, simán nyithatnék egy kisebb italboltot. Ott legalább nem kéne sávokat vagdosni... ?

De ahogy azt korábban már megírtam, a név kötelez, így maradnak a vagdosások és a zene is.
Viszont a most éppen munka alatt lévő sávok lassan csak elfogynak (az új lemez utolsó simításai zajlanak) és hamarosan én is adhatok végre nektek valami nagyon szívből jövőt.
Ezt már csak az AKUSZTIKUM lemezbemutató koncert szárnyalhatja majd túl, amire már elérhetőek a jegyek!

Köszönöm, hogy vagytok, hogy szerethetlek benneteket és hogy nektek írhatok!
Találkozunk a koncerteken... ?

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnéd munkámat támogatni 'havonta egy kávéval', kérlek nézd meg a Patreon oldalamat!

https://www.patreon.com/szaboleslie