A "zenekar szerűség" teljesen helyénvaló szóösszetétel az esetünkben, ugyanis:
1. Basszusgitáros nem is volt a bandában, hanem Tonyó hozta bal kézzel a basszust (jobbal meg a sört :) ).
2. Mi magunk sem vettük magunkat komolyan, csak a zene, a jó társaság és a rock&roll, (mint életérzés is) vitt valami lendületet a formációnkba.
Ez a lendület sodort minket a '90-es évek közepe tájékán az akkoriban igen jó nevű Kolosy téri Globe Royal Mulatóba.
Abban az időben ezen a helyen nem csak hogy komoly koncertek, hanem híresen minőségi technika és lemezfelvételek is voltak.
Én szereztem a bulit, ami tök ismeretlen zenészekként természetesen nevetséges gázsival járt, viszont rendszeres fellépési lehetőséggel kecsegtetett.
A hely szigorú rendszer szerint működött.
Azt hiszem 18-től 19 óráig volt lehetőség a bepakolásra és a beállásra, aztán 19:00-kor volt a kapunyitás és talán 21 órától kezdődött a két részes koncert.
Az üres két órával nem tudtunk mit kezdeni, bárhová is elmenni nem volt értelme, így inkább ottmaradtunk sörözni.
Pár sorral feljebb már említettem, hogy kissé lazán vettük ezt az egészet és ezt a gyorsan fogyó sörök csak még inkább megerősítették.
Mire eljött az ideje igen mosolygós hangulatban kezdtünk neki a muzsikációnak.
Igaz, hogy csak három ember kísérte figyelemmel az előadásunkat (a három pincér), de a házirenden nem lehetett változtatni, hogy esetleg egy kicsit később csapjunk a húrokba... a kezdéstől a szünetig mindennek pontosan kellett történnie.
Nos, mivel a sörök nem voltak kitiltva a színpadról, azok is mindig pontosan érkeztek, amikor jeleztük a közönségünknek az italok iránti igényünket.
Csak a pontos hangok kezdtek lassacskán kimaradni a műsorunkból, de ezek akkor még csak nekünk tűntek fel.
Aztán elérkezett a szünet.
Előkerült az üzletvezető és mondta, hogy azért ő az irodából is hallott minket és egész jó a banda.
Azt is hozzátette, hogy a közönség hiánya miatt ne aggódjunk, a bulit így is meg kell tartani, a legközelebbi alkalommal pedig majd jobban meghirdetik az estét...a koncert végén jönni fog és keresünk egy újabb dátumot.
A csodálatos hozzáállás és a jó hírek indokolttá tették az újabb sörök rendelését, amiket biztos, ami biztos, a második rész közben sem hanyagoltunk.
Nyomtuk a blues-t, a sört, meg a rock & roll-t és közben egyre nőtt a jókedvünk, amiben a törvényszerűen szaporodó keresetlen vendéghangok és az itt-ott már jelentkező koordinációs problémák sem tudtak gátolni minket.
Civil közönség emlékeim szerint az este hátralévő részében sem zavart meg minket.
Mire vége lett a bulinak, hangszeres képességeink és a megjelenésünk igen leromlottak, de a hangulatilag abszolút a topon voltunk.
Kicsit már a pultba kapaszkodva vártuk a boss-t, aki hamarosan érkezett is, de nem nagyon osztozott a viháncoló társaságunk örömében.
Rémlik, hogy szóvá is tette, hogy:
-"Gyerekek, jó lenne a banda, de ezt nem szabad így, hogy ennyire besöröztök!"-
Erre mintha Kuli barátom vágta volna rá, hogy:
-"De ez a rákenróóóll!"-
Aztán a főnök látva, hogy elég reménytelen itt a szép szó, így szólt:
-"Srácok, két választásotok van: 1, hogy most fél gázsit kaptok, megbeszélünk egy legközelebbi alkalmat és megígéritek, hogy akkor a buli végéig nem lesz sörözés, vagy 2, hogy megkapjátok a teljes gázsit, de soha többé nem jöhettek ide játszani!"-
Végignéztem a vigyorgó barátaimon, akik mivel én szereztem a bulit, szemmel láthatóan (mert mondjuk mi mással is lehetne) tőlem várták a döntést és a választ.
Egyikünk sem volt gazdag gyerek és tudtam, hogy mindenki már rég elköltötte fejben a gázsit, de persze az újabb buli lehetősége is valami...
Ez az egész egy másodperc alatt futott át a zsibongó agyamon, aztán visszafordultam az üzletvezető felé és a többiek hallgatása által is felhatalmazva érezve magam rávágtam, hogy:
-"Akkóide nem jövünk többééé soha! Idea tejes gáázsit!"-
Barátaim kórusként nyomták be, hogy: -"Jeee!"-
Az este további részleteire indokoltan nem emlékszem, de az biztos, hogy ezt a bulit egyikünk sem felejti el soha.