Minden gitárnak megvan a története

Legalább is, az enyémeknek igen.
Vannak, akik pusztán hobbiból nagy hangszergyűjtők, de természetesen sok az olyan muzsikus kolléga is, akiknek a munkájukból adódóan sorakoznak otthon a különböző hangszerek.

Hogy mindhez tartozik-e valami érdekes sztori, nem tudom.

Az viszont tény, hogy szinte sosem tud elég hangszere lenni egy gitárosnak.
Minden egyes dalhoz más és más gitár hangkaraktere passzolhat jól.
Persze egy lemez esetén lehet az is koncepció (mint ahogy nálam általában ez is fontos szempont), hogy a már-már hozzám nőtt elektroakusztikus Epiphone-om hallható a legtöbb olyan szerzeményemben, amibe akusztikus gitár kívánkozott.
Egyszerűen szeretem a sound-ját.
Azt, amit csak ő tud.
Még más, ugyanilyen típusú és elektronikájú testvére sem.
Sajnos messze nincs túl sok gitárom, nem rég lett 4 a 3-ból.
De ez a negyedik nem akármilyen kincs...
Egy narancs színű Gretsch 6120-as Nashville Western modell.
Azok kedvéért, akiknek ez az infó esetleg nem árul el különösebben semmit, megsúgom, hogy szakmai körökben csak úgy tartják, hogy a "Gretsch a gitárok Cadillac-je".
Nem véletlenül.
Minősége, szépsége és az ára is méltóvá teszi eme titulushoz.

Az én Gretsch-em története már 15 évvel azelőtt elkezdődött, hogy pár hete, az 50-ik születésnapomra megkaptam volna a Kedvesemtől és néhány barátomtól a legjobbak közül.
15 éve, édesanyám halálát követően írtam az emlékére egy dalt, a "Fényünk összeérhet"-et.
Amikor pár hónap múlva a Megasztár döntőbe jutásáért voltam versenyben, úgy döntöttem, hogy ezt fogom előadni.
(Szerencsére akkor éppen lehetett szabadon választani.)
Úgy éreztem, hogy ehhez a szerzeményemhez egészen más karakterű gitár hangzás lenne a legmegfelelőbb, mint amilyet az én Epiphone-om tud.
Kölcsönkértem hát Roy barátomék menedzserének, Kiss Áronnak a féltve őrzött kincsét, ami történetesen egy gyönyörű narancs színű Gretsch volt (és természetesen még most is az).
A dal komolyságához egyaránt tökéletesen passzolt a hangszer hangjának tónusa és a fenséges megjelenése is.
Gondolom (legalább is remélem), hogy nem feltétlenül a Gretsch használata miatt jutottam tovább, de tény, hogy rontani nem ronthatott a produkción és végül bekerültem a döntőbe.
A "verseny" további részei már más lapra tartoznak és amúgy is eleve minden szereplő győztesnek volt mondható.

Áron gyönyörű hangszerét még egyszer használtam...
Édesanyám dalának a lemezre rögzítésekor.
Legközelebb 2005 telén került a kezembe újra egy Gretsch, a "Lesz minden" című, eredetileg George Michael klasszikus (Last Christmas) általam magyarosított verzió klipjének a forgatásán.
Ehhez Tóth Tibitől, a Hooligans gitárosától kaptam kölcsön azt a fehér csodát, ami a videóban látható.
Aztán sokáig csak a szép emlékek maradtak meg eme hangszer-cadillac-ekről.
2014-ben volt szerencsém még egyhez, egy stúdiózás alkalmával, de az egészen más típusú hangszer volt.

2016 nyarán ismertem meg Weisz Viktorral, akivel perceken belül szétválaszthatatlan barátságba keveredtünk.
(Egyébként ő és a kedves kis felesége is az ellenem kitervelt Gretch hadművelet összeesküvői közé tartoztak...)
Kiderült, hogy Viktor is szeptemberi születésű és a kettőnk születésnapja között pusztán csak szűk 2 hét húzódik meg.
Abban az évben még nem ünnepeltük agyon magunkat, de a következőben már elég lelkiismeretesen sikerült.
Természetesen több napon átívelő turnét tartottunk, ügyelve közben a ki nem száradásra, de azért még gondosan távol tartva magunkat a túláztatással járó veszélyektől.
Viktor elmondása szerint már azidő tájt átvillant az agyán az idei összeesküvés gondolata.
Aztán jó pár hónappal ezelőtt beindult a gépezet...
Mint fentebb már valamennyire említettem, a kedvesem, Viktor és a felesége, plusz Raboczki Peti barátom (menedzserem és néha "dejóhogyafőnököm), valamint egy nagyon kedves abszolút névrokon barátom, Szabó Laci és a felesége Erika (akik már e hadművelet előtt művészi tevékenységeim támogatóivá is váltak) összefogtak a nagy meglepetés érdekében.
Először a TV műsorban és a lemezen anno használt hangszert szerették volna nekem megszerezni, de érthető okokból Áron erősen kötődik hozzá, így nem szándékozott megválni tőle.
Ezután hosszú nyomozás következett (hiszen nem terem minden sarkon, de még csak minden ezrediken sem Gretsch gityó, pláne egy konkrét színű és fajta) és állítólag egészen a születésnapom előtti hétig reménytelennek tűnt a küldetés.
Aztán egy gyűjtőnél ráakadtak erre a gyönyörű, 22 éves, szinte használatlan darabra, ami a fényképen látható.

Eljött a nagy nap...
Ja, még az előtte lévő szerdán történt, hogy Viktor hozta el a hangszert a régi tulajdonosától és mivel már ideje nem volt hazavinni, azzal jött a hétvégi nagy koncertjének a főpróbájára, amiben én is vendéghős voltam.
Természetesen csak utólag tudtam meg, hogy ott muzsikáltam mit sem sejtve a leendő hangszercsodám mellett 1-2 méterre, úgy, hogy észre sem vettem.
Szóval, eljött a nagy nap.
Délután 6-kor volt a találkozó a születésnapozás helyszínén, ahová hoztam a saját hangszereimet és a dobosom szerkóját, Viktor pedig az ének cuccával (is) besegített az estébe, hogy legyen min muzsikálnunk a kedves jam-melni esetleg majd vágyó kollégákkal.
Már a kocsikból kipakoláskor is ott volt tőlem 1 méterre az új kincs Viktor csomagtartójában, egy nagy hangfalas dobozban elrejtve.
Még majdnem ki is akartam venni, amikor barátom mondta, hogy az marad a kocsiban.
Bele sem gondoltam, hogy akkor meg minek hozta magával azt a hangfalat, vagy hogy mi más lehet a csomagban...

A buli őrület jól sikerült összejövetel volt, amivel kapcsolatban nem győzök köszönetet mondani minden kedves megjelentnek!!!

Amikor kedvesem és az összeesküvők elérkezettnek érezték az időt, becsempészték azt a hatalmas dobozt a színpadhoz.
Éppen a terem másik végében tartózkodtam, az eseménynek háttal, amikor egyszer csak szóltak, hogy oda kéne mennem egy kicsit középre...
Ott állt az az óriási doboz, amit fel sem ismertem, hogy pár órával korábban már volt szerencsém látni, mert ekkorra rendesen be volt csomagolva csomagolópapírba.
Akkora doboz volt, hogy meg is kérdeztem:
- "Mi ez gyerekek? Ki fog belőle ugrani valaki?" -
Aztán ment is a poénkodás, hogy majd a Kiszel Tünde fog... ?
Ekkor Peti barátom magához vette a szót és az egyik mikrofont.
Elárulta, hogy ez egy "kis" meglepetés, aztán leleplezte a benne résztvevő, fentebb leírt kis csapatot.
Ezt követően azt mondta, hogy ő írt nekem egy kis rejtvényt, amit ha sikerül megfejtenem kiderülhet, hogy mi van a dobozban.
A zseniális rejtvényt szó szerint és úgy idézném, ahogy azt aztán nyomtatottan megkaptam:
- "Ez nem Az!
Ez egy Olyan!
Egy Másik, ugyanazon okból fontos, mint Az!
Az, hasonló okból nem lehet Ez!
Ezért Ez (reméljük) egy kicsit Az!"-

Gondolom nem nagyon kell ecsetelnem mennyire halvány fogalmam sem volt róla, hogy miről zagyvál a barátom nekem.
Persze ő és az összeesküvő társai (valamint mindenki más is, aki addigra már tudott a meglepetés ajándékról) baromi jól szórakoztak a zavaromon.
Aztán hamar egyértelművé vált, hogy nem fogom tudni megfejteni a rejtvényt, így inkább javasolták, hogy akkor inkább nyugodtan marcangoljam le a csomagolópapírt és nyissam ki a benne lévő csomagot.
A hatalmas pakk valójában két egymásba csúsztatott dobozból állt.
Izgalmam okozta vakságomnak köszönhetően az sem tűnt fel nekem, hogy ez az a doboz, amit pár órával korábban majdnem kipakoltam Viktor kocsijából.
Hogy mikor hozták egyáltalán be a szórakozóhelyre és hogyan tudták stikiben még be is csomagolni, számomra a világ nagy csodái közé emelte a tettüket.
Még mielőtt a felső dobozt leemeltem volna, volt egy olyan tippem a tartalmáról, amit ki is mondtam, hogy:
-"Csak nem egy Marshall erősítő?"-
(Azért gondoltam erre, mert ismerőseim közül sokan tudják, hogy nagy, négyhangszórós Marshall hangfalam van, csak a megfelelő erősítő fej hiányzik még hozzá. Torres Dani barátomét szoktam használni, ha szükségem adódik rá, amit ő mindig szívesen kölcsön is ad nekem.)
De ahogy ezt kimondtam, azonnal éreztem is, hogy ez nem valószínű.
Az nem ilyen formában lenne becsomagolva.
Aztán el is hangzott, hogy "nem nyert" a tippem.
Leemeltem hát a felső dobozt.
Azt hittem, hogy addigi zavaromat nem lehet már tovább fokozni, de nagyot tévedtem...
Egy gitártok nyaka állt ki az alsó dobozból.
Mondtam is, hogy:
-"Ne vicceljetek már! Kaptam egy másik Epiphon-t?"-
(Azt is tudhatták a barátaim és a párom, hogy már régóta tervezek beszerezni egy hasonló elektroakusztikus gitárt, mint a fekete Epiphon-om, amit akkor meg majd végre felújíttatok.)
Eddigre már azt sem tudtam, hogy mi történik velem.
Arra emlékszem, hogy átvillant a fejemben, hogy: "Ne már! Képesek voltak ilyen drága ajándékot összedobni nekem?!"
Közben valahonnan odakerült egy asztal.
Kivettem a tokot a dobozból és felraktam az asztalra.
Ekkor láttam meg a jellegzetes kis feliratot a tokon: "Gretsch"
Totál lefagytam.
-"Na neeeee!"- szakadt ki belőlem - "Képesek voltatok venni nekem egy Gretch-et?! Ne már! Ez rohadt drága!"-
Erre Viktor benyögte, hogy:
-"Nem az van benne, csak ilyen tokot adtak hozzá!"-
Agyam egyik fele hinni akart a barátomnak, de közben a másik fele igen is tisztában volt azzal, hogy ilyen tokot nem szoktak más hangszerhez adni.
Nem mertem kinyitni.
Aztán elhangzott pár "na, nyitsd ki", aminek nem is annyira a tudatom, mint inkább csak a kezem engedelmeskedett.
Felpattintottam a csatokat és olyan izgalomban készültem felnyitni a tok fedelét, mintha csak egy valószínűleg arannyal teli kincses láda lenne.
Az volt...
Kincses láda, de még milyen!
Ahogy résnyire nyílt kezem alatt a tok, kivillant a plüss ágyból egy semmivel sem összetéveszthető hangszer korpuszának narancs színű kis részlete.
Azonnal tudtam, hogy mi az és ekkor értettem meg a rejtvényt.
Ez nem az a Gretsch, amin édesanyám dalát játszottam anno, de egy olyan...stb.
Kinyitottam teljesen a fedelet és csak bámultam a szépséget.
Hirtelen meghatódottságomban akkor még ki sem vettem a tokból és azt sem tudom már, hogy mi történt pontosan. Persze rémlik, hogy csókoltam a kedvesemet, ölelgettem a barátaimat, meg küszködtem a könnyeimmel, de totál úrrá lett rajtam az eufória.

Amikor sikerült kicsit magamhoz térnem, végre kivettem a csodahangszert.
Szerintem a kép magáért beszél.
Az este folyamán természetesen meg is szólaltattam.

Mit mondhat az ember, amikor ilyen fantasztikus kedvese és barátai vannak?
KÖSZÖNÖM!!!!
És értem a célzást is, hogy:
"Játssz még!..."?
Játszom is hát még, örömmel és most már "Cadillac"-en is.

 

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnéd munkámat támogatni 'havonta egy kávéval', kérlek nézd meg a Patreon oldalamat!

https://www.patreon.com/szaboleslie