Amióta a Móricz Zsigmond körtér közelébe költöztem, többször vezetett már el az utam egy kis kávézó mellett a Bercsényi utcában.
Akárhányszor megláttam a szuterén szintre vezető lépcsőjét, az öregbarna, fa portálját, valamint a sűrűn bordázott ablakai mögött felrejlő, a múlt század első felére jellemző belső teret, mindig azonnal olyan vonzalom gyúlt bennem, mint amilyen egy méhecskében lehet a megpillantott első tavaszi virág iránt.
Rögtön döngicsélhetnékem támad ilyenkor!

Mert az ilyen helyen valahogy sosem harsog ám az ember, hanem csak csendben döngicsél. Még ha telt ház is van odabent, akkor sem nevezhető zsivajnak az itteni zaj.
Az ilyesmi kérem csak kellemes zümmögés a kulturált társasági együttlét mezején.
Ezt pedig az összes érzékszervnek tetsző kellékek hosszú sora segíti megvalósulni.
Már a lépcsőn sárgaréz bujtatókkal a fokokhoz rögzített perzsa szőnyeg tessékeli be az embert.
Az egész helység talapzatát hajópadló szerű, a portállal, az ablakokkal, és a bútorzattal, is tökéletesen harmonizáló fa fedi, ami a falakon derékmagasságig érő, és a legtöbb helyen dísz- és használati tárgyaknak helyet adó párkányban ér véget.
Elszórtan néhány nagyobb szőnyeg hasal a gondosan elrendezett thonet székek, asztalok és fogasok csoportja alatt. Ezek mellett kiválóan megfér, az egyik oldaláról süllyesztett könyvespolcot rejtő vaskos oszlop mögötti sarokban, egy neobarokk ülőgarnitúra is, dohányzóasztallal.
A teret halvány sárgás fény járja át, amit a falakon lógó szecessziós kis pilácsok, a szétszórtan elhelyezett asztali Tiffany-k és egy hatalmas, rojtos búrájú, sárgaréz lábon tetszelgő, antik állólámpa együttes sugárzása alkot. A finom kávé illata sejtelmesen fűszerezi a nyugalommal és izgalommal egyszerre dúsan teli levegőt. A rejtett hangszórókból, halk, harmincas évek beli jazz muzsika hull alá. Az asztalok mindegyikén gyertya áll, bronzot idéző gyertyatartóban.
A falat és a mennyezetet, pacsmagolt, tejszín- , vagy tejhabra emlékeztető felület borítja.
Az oldalsó burkolatból itt-ott kibukkanó, teljesen hihető gerendavégeken, méltóságteljes polcok nyugodnak, megkopott könyvek garmadával.
A már említett oszlop alsó polcain régi társasjátékok és kártyacsomagok sorakoznak, mint kiderült, a könyvekkel együtt, abszolút használati célból.
Az itallap, nagyon ötletesen, korabeli újságot imitálva (valódi cikkeket is tartalmazva!), antik, kézi újságtartóban kapott helyet.
A pult közelében egy barokk időkre emlékeztető, valódi kandalló ásít, a párkányát pedig mécsesek ragyogják körbe.
Nem lehet elég időt eltölteni a leírtakon kívüli dísztárgyak ízléses hadának vizsgálatával. Hol egy régi rádión, vagy faliórán, hol a mosdóajtó fölötti huszárszablyán, vagy a szépen bekeretezett, korabeli fotókon akad meg az ember szeme.
Az asztalokról lefolyó, minimálisan csipkemintás, fehér terítők is a valamikori kávéházas együtt létezés ünnepélyességét hirdetik.
Természetesen mindenféle ital rendelhető a végtelenül kedves személyzettől, és habár a hely konyhával nem rendelkezik, nagyon finom melegszendvicsekkel, lepényekkel, és néhány egyéb finomsággal is jól fel van szerelkezve.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a Café Ponyvaregényt!
Én pedig azt hiszem mától áthelyezem a törzshelyemet ide, az "ásító időgép", a kandalló mellé...