A minap eltöprengtem azon, hogy mi mindent köszönhetek ennek, a szerintem külsőre is gyönyörű instrumentnek...
Rengeteg inspirációt, jobbnál jobb ötleteket, szebbnél szebb szerzeményeket. Valóban "több száz dalt megírt", és ott volt szinte mindig, akármi is történt velem. 
Segített megnevettetni és elgondolkodtatni emberek ezreit, sőt, talán nem tűnik beképzeltségnek, ha azt mondom, hogy a tévén, rádión, valamint a kiadott hanglemezeken keresztül, amiken szerepelt, még jóval nagyobb tömegekhez is eljutott.
Vidáman zengett megszámlálhatatlan koncerten, klubesten, esküvőn, születésnapon, egyéb privát, és nyilvános rendezvényen.
Valamint halkan tudott búcsúztatni is, ha éppen eképp volt rá szükség.
Szerzett nekem óriási sikereket, és vígaszként is mindig számíthattam rá, amikor úgy éreztem, lehet, hogy "valahol mindig csak ragyog a nap", de felettem bizony piszkosul beborult az ég.
Vitathatatlanul jó társaság.
Hangja mindig megnyugtató, vagy annyira izgató, amennyire kell.
Minden fellépésemre szépen elkísér, aztán haza is, még ha olykor nem is tudja jól felmérni, hogy mikor kéne már befejezni az aznapot.
Egy-egy lírai dal, neki már csak laza ujjgyakorlat a romantika oltárán, mint ahogy azt sem kell már bizonygatnia, hogy benne "nem hal meg sosem a rock and roll".
Habár fekete, mégis úgy gondolom, sokszínűsége megkérdőjelezhetetlen.
Szememben kecsessége, sokszor a vásznakért kiáltó aktokat is megszégyenítő tapintása pedig éppen az egyik döntő érv volt, ami miatt ma is velem van - megfogtam, és megfogott.
Megtanított - és tanít még ma is - az alázatra, a zene, és a közönség tiszteletére.
Nála sosincs olyan, hogy "kis közönség - kis zene". A köz, és a jó szolgálata neki és nekem is szent.
Körülötte változhat az idő, változhatnak a technikák is - mostanában éppen egyre több kütyüvel pakolom körbe -, de a lényeg, hogy a hangok nyelvén annyi szeretet adjon, amennyit csak tud, örök.
És még egy dolog fontosságára megtanított az elmúlt évek során:
Ez a csend.