Szalay Attila a feleségével (Szonda Mária) együtt komoly szaktekintélynek számított a társastánc világában (később sokáig ő lett a Magyar Táncsport Szövetség elnöke) és volt egy kiváló tánciskolájuk a Boráros téren (Delfin Tánciskola).
Break-es osztálytársaimmal (mert rajtam kívül hárman is huzamosabb ideig az új divat "áldozatai" lettek) elkezdtünk hozzájuk járni.
A táncos házaspár tanácsára beálltunk a többiek közé (abszolút kezdőként) a bemelegítéseken és a jazzbalett órákon is, hogy valami alap ránk ragadjon és amikor lehetett, akkor a break-et gyakoroltuk.
Ekkorra már bemutatóztunk pár helyen és rengeteget jártunk az utcára, terekre, aluljárókba is táncolni. Az ilyen alkalmakkor megismerkedtünk más break-esekkel is és persze a rivalizálásokból folyamatosan kialakultak párbajok, de ezekre majd később visszatérek...

A tánciskolában hamar azon kaptuk magunkat, hogy ide-oda visznek minket bemutatózni, szállodákba, rendezvényekre. Hiába volt a formációnk neve a Hip-Hop Break, ránk ragadt, hogy a "Delfinesek".
Mivel a tánciskolában nem csak a magunk "művészetét" fejlesztgettük, hanem tanultunk is mindenfélét (később pl. én indultam egyszer egy standard latin versenyen is), előfordult olyan is, hogy egyes tánciskolai bemutatón a nyitótánc palotásban is benne voltunk a break csapatom tagjaival.
Aztán jöttek a standard latin táncosok, az akrobatikus rock & roll-osok és végül a közönség legnagyobb meglepetésére a nyitó tánc néhány sráca, mint break-esek.
Valamelyik rendezvény alkalmával ismertük meg Arató Andrist, a kor egyik kiemelkedő lemezlovasát, aki meghívott bennünket az egyik rendszeres helyszínére bemutatózni.
Ezt aztán hosszabb együttműködés követte, aminek eredményeként a Velencei disco-jában volt, hogy egy teljes nyarat végig táncoltunk, heti néhány break show-val.

Nagyon sok helyen nyomtuk a break-et.
84' vagy 85'-ben a tánciskolánkat képviselve bemutatóztunk a 9 fősre bővített csapatunkkal a Savaria Táncverseny gálaestjén a Kongresszusi központban.
A TV is leadta, de sajnos nekem nem maradt meg róla felvétel.
Pedig milyen szép emlék lehetne ma is, hogy ezt a csapatunkat egy későbbi olimpiai ezüstérmes kardozónk, Navarette József (Pepe, 96' Atlanta, kardcsapat) is erősítette.
Aztán jött a színházasdi Harsányi Gábor musical-ében, amiről egy korábbi blogomban már írtam.

Többször felléptünk a 80'-as évek legnagyobb pesti disco-jában, a Petőfi csarnokban (Csillagfény Disco), ahol az egyik kisteremben sokáig break klub is működött.
Elindultunk több versenyen is és rendszeresen az elsők között végeztünk.
Valamelyik Országos Break-találkozón első is voltam szólóban (talán 85-ben). Volt olyan budapesti verseny (a PeCsa-ban), ahol a csapatommal nyertünk és az egyik nyereményünk azonnali felvételt jelentett az Artistaképzőbe, amit aztán elkomolytalankodtunk.
86'-ban az egyik osztálytársammal ifjúsági páros kategóriában megnyertük az Országos Discotánc-versenyt, amit a TV közvetített Antal Imre műsorvezetésével.
Sosem fogom elfelejteni azt a csapatot...
Legjobb jelmez (vagy koreográfia kategóriában...erre már nem emlékszem) Kollár Steve nyert (aki nem mellesleg később electric boogie világbajnok is lett).
Felnőtt egyéniben az a Szabó Gyuri barátom végzett az első helyen, aki a Bulvár-buli klipemben (vagy Emilio-Szállj, csak szállj-ában is) szerepel és egyébként az "A Dalnok könyve" című dupla cédém kiváló grafikusa és egyik fotósa is volt.
Ifjúsági egyéniben a tragikusan elhunyt zseniális Gillich Sanyi győzedelmeskedett (Szabó Gyurival együtt táncoltak nagyon sokáig a Turbo Break Company-ban, de a Kongresszusi központos gálaesten ő is az akkori csapatunkat erősítette).
Felnőtt párosban pedig Halász Zsolt és Kátai Robi (bizony, Zoltán Erika férje) voltak messze a legjobbak. Robiék anno jó egy évvel előttünk kezdték a break-et és piszok jók voltak.
A 86'-os év Országos Discotánc-versenyén a break és az electric boogie elsöprő sikert aratott.
A döntő után (ami a Budai Várban, a Hilton Hotelben zajlott) átszállították bemutatózni a győzteseket a Csillagfény Disco-ba, ahol mivel gyakran felléptünk, hatalmas tömeg várt és ünnepelt minket.
Mint kiderült, a verseny végéig alig lézengtek az emberek a disco nagytermében, mindenki az előtérben felszerelt tévéken nézte a közvetítést és nekünk, break-eseknek drukkoltak.
Amikor megérkeztünk, az emberek felkaptak minket és a nagytermet megkerülő előtérben, végig, egészen a színpadig a vállukon vittek.
Elképesztő érzés volt!

Legnagyobb táncos sikereim közé tartozik ezen kívül még az is, amikor az éppen triós produkciónkkal szerződtettek minket (úgy emlékszem, hogy 2 hónapra) a kor egyik leghíresebb mulatójába, a Maxim Varieté-be.
Akkoriban két ilyen nagyon nívós mulató létezett, a Moulin Rouge és a Maxim.
Talán a hétfői szünet kivételével hetente hat este, naponta kétszer egymás után volt műsor.
Világszínvonalú artisták, bűvészek és egyéb produkciók közé kerültünk és természetesen ott volt még a Maxim tánckara is a rengeteg csinos és igen ledér táncosnővel.
17 évesek lehettünk.
El lehet képzelni, hogy érintett minket az öltözőkben és a színpad mögött szaladgáló, sokszor totál pucér táncosnők közelsége... :)

A táncos karrieremnek később jó darabig a fellépési lehetőségek egyre növekvő hiánya és a katonaság vetett véget.
Bár a honvédségnél nem szakítottam azonnal a break-kel és még a leszerelés után is folytatódott egy kicsit a dance, de erről szóljon inkább majd egy külön fejezet... ;)