A fekete, vékony testű, cutaway gitár
Kevesen tudják, hogy az a fekete Epiphone elektroakusztikus gitár, ami szinte már többet van velem, mint nincs, mikor és miért is lett a választottam...
Valószínű, hogy 1994-ben vették nekem a szüleim (a gyári szám alapján is ez a hangszer "születési" éve), édesanyám totálkárosra tört autójának biztosításából.
Nem ő volt a hibás, álló helyzetben belement valaki. Szerencsére csak az autónak lett baja, ami így, ha jól emlékszem 100.000 Ft-t megtakarítássá változott át.
Sosem voltunk gazdagok, de ahogy az egyik nagymamám is mondogatta mindig: "nem volt semmink, mégis megvolt mindenünk".
Bármire költhettük volna azt a pénzt, lett volna helye bőven...
Nekem addig még soha nem volt profi hangszerem, csak olcsó, nehezen (vagy tisztára nem is) hangolható gitárokat birtokoltam.
Miután a családi kassza végre megdagadt egy kicsit a régóta várt biztosítós pénztől, úgy éreztem, hogy eljött a soha vissza nem térő alkalom...
Ekkor már ismertem Roy-t, javában 'utcazenészkedtünk' a Halászbástyán, jártuk az egyetemi klubokat, játszottunk, ahol tudtunk, kerestük a helyünket. A jövőnk iránya már biztosnak tűnt, de a jelenünk és a keresetünk teljesen bizonytalan volt. Hiába tudtam, hogy a fejlődéshez előbb-utóbb jobb hangszer is szükségeltetik, a saját pénztárcámnak e továbblépés belátható időn belül nem akart a szándékában állni.
Szüleimhez fordultam hát segítségért és miután meggyőztem őket, hogy egy jó gitár vásárlása halaszthatatlan és ha valaha is sikeresnek szeretnének látni a popszakmában, akkor valójában ez az ő érdekük is, végül az a megegyezés született, hogy kb. 30.000 forintot áldoznak részemre a rock & roll oltárán.
Így indultunk neki egy délután a Rákóczi út akkoriban jól ismert hangszerüzlete felé, ahol már a belépés után rám kacsintott a magasból alácsüngő fekete csoda...
Nem csak egyszerűen csoda, hanem A CSODA!
Amerikában 1990 augusztusában jelent meg az Extreme együttes 'Pornograffitti' lemeze, amiről a 'More than words' című daluk azóta is vitathatatlanul a valaha volt legszebb rockballadák közé tartozik.
Roy-jal együtt nekünk is hamar az egyik kedvencünkké vált és miután nagy nehezen hallásból megtanultam kísérni a nótát, mi is örömmel énekeltük, ahol csak játszottunk.
Aki valaha is látta az Extreme klipjét, biztosan emlékszik rá, hogy az énekesek mellett csak egy hangszer szerepelt benne...
Egy fekete, vékony testű, cutaway gitár!
Az a gitár, ami 94-ben a Rákóczi úti üzletben egy szál fekete elektroakusztikus gitárként várta, hogy az enyém legyen.
Habár az ára jócskán kétszer annyi volt, mint a tervezett kiadás (azt hiszem 65.000 Ft), valahogy sikerült meggyőznöm a szüleimet a "muszáj" szó abban a pillanatban való létjogosultságáról.
Habár később kiderült, hogy az Extreme gitárosa a klipben nem is Epiphone-t, hanem egy szinte a megtévesztésig hasonló külsejű Washburne-t használt, az én örömöm határtalan volt.
Enyém lett az a "csoda", aki azóta már " több száz dalt megírt", s akivel úgy érzem: "mi összetartozunk"...
